Leírás és Paraméterek
A P08-as Georg Luger fejlesztése, melynek alapját a Borchardt öntöltő pisztoly szolgáltatta. A Borchardt pisztoly volt az első ebben a kategóriában, azonban a tervező nem volt hajlandó a pisztoly módosítására, a hadseregnek pedig nem felelt meg a pisztoly, sok kiálló részével, ami elakadhatott a szíjban, tokban. Georg Luger újratervezte, és sikerre vitte az alapötletet, így az ő nevével került bele a történelembe. A pisztoly hivatalos neve P08 Parabellum, de mint minden fegyvert, ezt is hamar átkeresztelték egy jobban hangzóra, történetesen a készítő nevére, Lugerre.
A WE által készített airsoft replika nem köt kompromisszumokat, az eredeti Luger minden tulajdonságával, kezelőszervével, előnyével és hátrányával kerül ki a gyárból, tökéletesen élethű, Blow-back működéssel. A pisztoly Green Gas-al működik, melyet közvetlenül a tárba töltünk, a tár kapacitása 15 BB. Mint az éles változaton, itt is megtaláljuk a tár oldalán a rugófeszítő kart, amivel megkönnyíthetjük az utolsó pár BB betöltését, bár ennek itt inkább esztétikai szerepe van, hiszen gyorstöltővel könnyedén megvagyunk vele.
A pisztoly teljes egészében fémből készült, öntöltő rendszerű, tehát a zár minden lövésnél felcsapódik, a cső pedig kissé hátrarobban, helyet adva a következő lövedéknek. Ha kiürül a tár, a zár fennakad, jelezve ezzel, a lövésznek. Ez a típus a klasszikus, tisztek, és tiszthelyettesek által használt hadi darab, a standard csőhosszal.
Ajánljuk a korabeli fegyverek, és a Luger rajongóknak! Egyedi, és hibátlan működésű darab, ami sikerrel hozza vissza a történelmet egyenesen a markunkba!
Tulajdonságai:
- Kaliber: 6 mm
- Tárkapacitás :15 db.
- Anyag: Fém
- Manuális biztosítás
- Működés: Green Gas (GBB)
- Sima cső
- Blow-back: Van
- Hop-up: Állítható
- Hossz: 220 mm
- Sebesség: 330 FPS
- Tömeg: 870 g
- Gyártó: WE
Lövedék sebessége | 330 FPS |
Teljes hossz | 220 mm |
Kaliber | 6 mm |
Működés | Green Gas |
Tárkapacitás | 15db |
Tömeg | 0.87 kg |